Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A hét diakónus

2009.06.24

A Hét diakónus

  "Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok szaporodónak, támada a görög zsidók közt panaszolkodás a héberek ellen, hogy az ő közölök való özvegyasszonyok mellőztetnek a mindennapi szolgálatban."
  Az őskeresztény gyülekezet különböző nemzetiségű emberek különféle osztályából került ki. A Szentlélek kitöltetésekor, pünkösd napján: "lakoznak vala pedig Jeruzsálemben istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak." (Apcs. 2, 5.) A Jeruzsálemben összegyűlt héber vallású férfiak között néhány ún. görög zsidó férfi is jelen volt. Közöttük és a palesztinai zsidók között már régóta bizalmatlanság és bizonyos ellenségeskedés állott fenn.
  Azok szíve, akik az apostolok munkálkodása következtében megtértek: kiengesztelődött és keresztényi szeretetben fonott egybe. Előbbi előítéleteik ellenére most teljes egyetértésben éltek egymással. Sátán nagyon jól tudta, hogy amíg ez az egyetértés fennáll, nincs hatalma megakadályozni az evangélium művének haladását. Megpróbálta ezért a tagok régebbi, különleges nézeteit saját előnyére kihasználni, hogy a gyülekezetben egyenetlenséget szítson.
  A tanítványok száma növekedett. Az ellenség felkeltette azok gyanúját, akiknek azelőtt is szokásuk volt a hittestvérekre féltékenykedni, hogy a szellemi vezetőket megvádolják. "Támada a görög zsidók közt panaszolkodás a héberek ellen." Az elégedetlenség kitörésére az szolgáltatott okot, hogy állítólag a körükből való özvegyasszonyokat mellőzték az adományok naponkénti kiosztásánál. Az efféle kivételezés ellentmond az evangélium szellemének; azonban Sátánnak mégis sikerült a gyanút ily módon felébreszteni. Azonnal intézkedni kellett tehát, hogy az elégedetlenséget szító mindennemű okot megszüntessék, és lehetetlenné tegyék, hogy az ellenség mesterkedéseivel szakadást idézhessen elő a hívők között.
Jézus tanítványai elérkeztek tapasztalataik fordulópontjához. Az apostolok vezetése alatt - akik viszont a Szentlélek vezetése alatt működtek -, a rájuk bízott mű gyorsan fejlődött. A gyülekezet állandóan növekedett és a tagok szaporodása folyton növekvő terheket rótt a vezetőkre. Ezeket a terheket egyedül egy ember, vagy egyedül egy csoport sem tudta volna hordozni anélkül, hogy ne veszélyeztesse a gyülekezet jövendő fejlődését. Szükségesnek látszott tehát a felelősség újabb megosztása, melyet az egyház alakulásakor csak néhány hűséges tagja hordozott. Az evangéliumi rendtartás tökéletesítésére ekkor az apostolok komoly lépésre határozták el magukat; az eddig egyedül hordozott terhek közül egyet-mást átruháztak a többiekre.
  Az apostolok összehívták tehát a hívőket. A Szentlélek vezetése mellett a munkaerők helyes megszervezése érdekében egy tervet tártak a gyülekezet elé. Ebben kifejtették, hogy a szellemi vezetőket ne terhelje az adományok szétosztásának munkája az egyéb gyülekezeti teendők és a felügyelet mellett. Ezektől felszabadulva, több idejük marad az evangélium hirdetésére. Így szóltak: "Ezért atyámfiai, válasszatok ti közületek hét férfiút, kiknek jó bizonyságuk van, kik Szent Lélekkel és bölcsességgel teljesek, kiket erre a foglalatosságra beállítsunk. Mi pedig foglalatosak maradunk a könyörgésben és az igehirdetés szolgálatában." A gyülekezet megfogadta ezt a tanácsot; imával és kézrátétellel ünnepélyesen kiválasztottak hét férfiút és rájuk ruházták az adományok gondozásának terhét.
  A hét férfi beiktatása igen nagy áldására vált a gyülekezetnek - őrködésük által a mű különböző ágazataiban. Ezek a tisztviselők gondosan mérlegelték a személyi szükségleteket, valamint a gyülekezet általános pénzügyi viszonyait és bölcs sáfárkodásukkal, úgyszintén istenfélő példaadásukkal igen nagy segítségére voltak munkatársaiknak a gyülekezet különböző érdekeinek egyesítésében.
  Az azonnal mutatkozó jó eredmények bizonyították, hogy ez az eljárás megegyezett Isten akaratával. "És az Isten igéje növekedék; és sokasodék nagyon a tanítványok száma Jeruzsálemben; és a papok közül is nagyon sokan követték a hitet." Ezt a jó aratást az apostolok nagyobb szabadsága, valamint a hét diakónus buzgósága és erőfeszítése eredményezte. Az a tény, hogy ezeket a testvéreket a szegénygondozás különleges tisztségére választották ki, nem zárta el előlük a tanítói ténykedést. Sőt, nagyon is alkalmasak voltak mások oktatására és nagy odaadással és igen jó eredménnyel szentelték magukat ennek a munkának.    
  Isten az első gyülekezetre - kiterjedésében - folyton növekvő művet bízott. Mindenfelé, ahol őszinte lelkek követték Krisztus hívó szavát, a világosság és áldás központjait kellett felállítania. Az evangélium hirdetését az egész földre ki kellett terjesztenie. A kereszt hírnökei csak úgy remélhették fontos missziójuk tökéletes teljesítését, ha keresztényi egységben fonnak össze és úgy mutatják be a világnak, hogy egyek Krisztussal, az Istenben. Isteni Vezetőjük is erre kérte az Atyát: "Tartsd meg őket a te nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi." Avagy nem jelentette-e ki a tanítványokról: "A világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók"? Azután pedig könyörgött az Atyához, hogy "tökéletesen eggyé legyenek", "hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem". (János 17, 11. 41. 21.) Lelki életük és erejük a Vele való szoros kapcsolatuktól függött, Aki megbízta őket az evangélium hirdetésével.
  A tanítványok csak abban az esetben várhatták a Szentlélek erejét és a mennyei angyalok segítségét, ha Krisztussal egyek maradnak. Csak ezen mennyei hatalmak segítségével alkothattak egységes frontot a világgal szemben és győzedelmeskedhettek abban a harcban, melyet kénytelenek voltak a sötétség hatalmasságai ellen folytatni. Ha kitartanak az egységes munkában, mennyei követek járnak előttük és egyengetik az utat számukra. Így lelkek előkészülnek az igazság befogadására és megnyerik őket Krisztus számára. Amíg egyek maradnak, a gyülekezet olyan "szép lesz, mint a hold, tiszta, mint a nap, rettenetes, mint a zászlós tábor." (Énekek 6, 7.) Haladásának semmi nem állhat útjában. Győzelemről győzelemre jut. Isteni megbízatását: az evangélium hirdetését dicsőségesen teljesíti.
  A jeruzsálemi gyülekezet megszervezése példaképül szolgáljon gyülekezetek szervezésére mindazokon a helyeken, ahol az evangélium hírnökei lelkeket nyernek meg. Akik a gyülekezet fölötti felügyelet felelősségét viselik, ne uralkodjanak Isten országának örökösein, hanem bölcs pásztorokként legeltessék Krisztus nyáját és legyenek annak példaképei. (1. Pét. 5, 2. 3.) A diakónusok is olyan férfiak legyenek, "kiknek jó bizonyságuk van, kik Lélekkel és bölcsességgel teljesek." Mindannyian együttesen szálljanak síkra az igazságért és a jogosságért. Befolyásukkal teremtsék meg az egységet az egész gyülekezetben.
  Amikor később a világ különböző részeiben alakultak gyülekezetek a hívő csoportokból, a szervezés tovább tökéletesedett, hogy eljárásukban a rend és egység megmaradjon. Minden tagot arra intettek, hogy végezze hűségesen a rábízott munkarészt és használja fel bölcsen a rábízott adományokat.    
  A Szentlélek egyeseket különleges adományokkal ruházott fel és hívott el: "először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatevő erőket, azután gyógyításnak ajándékait, gyárrolókat, kormányokat, nyelvek nemeit" adta. (1. Kor. 12, 28.) Ezek a különböző munkások azonban egymással egyetértésben munkálkodjanak.
  
"A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt mindenkiben. Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése. Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által; másnak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint: Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által. Némelyiknek csodatevő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másnak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása. De mindezeket egy és ugyanazon Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja. Mert amiképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképpen a Krisztus is." (1. Kor, 12, 4-12.)
  Akik elhívattak Isten földi gyülekezetének vezetésére, nehéz felelősséget viselnek. A theokrácia (istenkormányzat) alatt Mózes egyedül igyekezett hordozni a terhet, melynek súlya alatt előbb-utóbb összeroppant volna. Ekkor Jethró tanácsolta neki, hogy a felelősségeket ossza el. Így szólt: "Te légy a népnek szószólója Isten előtt és te vidd az ügyeket Isten eleibe. És tanítsd őket a rendeletekre és törvényekre és add tudtokra az utat, amelyen jármok kell és a tennivalót, amelyet tenniök kell." Ezután azt tanácsolta Jethró, hogy szemeljen ki férfiakat és tegye őket "elöljárókká, ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké és tizedesekké." Olyanokat válasszon, akik "derék (tehetséges, ügyes) emberek, istenfélők, igazságosak és gyűlölik a haszonlesést"; ezek tegyenek "ítéletet a népnek minden időben" és így mentsék fel Mózest kimerítő felelőssége alól, hogy személyesen ne kelljen őrködnie sok olyan másodrangú ügy felett, melyeket odaszentelt segítők is bölcsen elintézhetnek.
  Akiket Isten gondviselése felelősségteljes állásokba helyezett, szenteljék idejüket és erejüket azon fontos ügyeknek, melyek különösebb bölcsességet és lelki nagyságot igényelnek. Istennek nem az a terve, hogy ilyen férfiaktól kívánja a csekélyebb jelentőségű ügyek intézését, amelyeket mások is tökéletesen rendezhetnek. Jethró további ajánlatot tett Mózesnek: Minden nagyobb ügyet te elődbe hozzanak, minden csekélyebb dologban pedig ők ítéljenek; így könnyítve lesz rajtad, ha azt veled együtt hordozzák. Ha ezt cselekszed és az Isten is parancsolja néked: megállhatsz és az egész nép is helyére jut békességben."
  Ennek megfelelően: "választa Mózes az egész Izráelből derék férfiakat és a nép fejeivé tevé őket, ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké; és ítélik vala a népet minden időben; a nehéz dolgokat Mózes elé viszik vala, minden kisebb dologban pedig ők ítélnek vala." (2. Móz. 18, 19-26.)  Amikor Mózes később a hetven vént kiválasztotta, hogy vele a vezetés felelősségét megosszák, ebben nagyon gondosan járt el. Méltó férfiakat választott, akik tiszta életűek voltak, egészséges ítélettel és tapasztalattal bírtak. Midőn felavatta ezeket a véneket, felsorolta előttük azokat a tulajdonságokat, melyek őket a gyülekezet bölcs vezetésére képesítik. "Hallgassátok ki atyátokfiait, és ítéljetek igazságosan mindenkit, az ő atyafiaival és jövevényeivel egyben" - mondotta Mózes. "Ne legyetek személyválogatók az ítéletben; kicsinyt úgy, mint nagyot, hallgassatok ki, ne féljetek senkitől, mert az ítélet az Istené." (5. Móz. 1, 16. 17.) 
Dávid király, uralkodása végén, ünnepélyes felelősséget hárított azokra, akik napjaiban Isten műveinek terheit hordozták. Az ősz király Jeruzsálembe idézte "az Izráel összes fejedelmeit, a nemzetségek fejedelmeit, a király szolgálatában levő csapatok elöljáróit, az ezredeseket, a századosokat, a király minden jószágának és marhájának gondviselőit, a maga fiait is, udvari szolgáival, a harcosokat minden erős vitézeivel egyetemben" és felszólító őket ünnepélyesen "az egész Izráelnek, az Úr gyülekezetének szeme előtt és a mi Istenünk hallására", hogy őrizzék és keressék "az Úrnak a ti Isteneteknek minden parancsolatait." (1. Krón. 28, 1. 8.)
  Salamont, akit Isten kiválóan felelősségteljes vezető állás betöltésére hívott el, Dávid külön is figyelmeztette e szavakkal: "Te azért fiam Salamon, ismerd meg a te atyád Istenét, és szolgálj néki tökéletes szívvel és jó kedvvel; mert az Úr minden szívbe belát és minden emberi gondolatot jól ért." (1. Krón. 28, 9. 10.)
  Az életszentség ugyanazon elveit kell követniük a vezetőknek az Újszövetség hívő gyülekezeteiben is, melyek irányították Isten népének vezetőit Mózes és Dávid napjaiban. Az ügyek rendezésénél az összes gyülekezetekben, valamint a megfelelő tisztviselők kinevezésénél mértékegységül az apostolok az Ószövetségben megkövetelt magas erkölcsi színvonalat alkalmazták. Az volt a mérvadó, hogy akit a gyülekezet felelősségteljes, vezető állással megbíz, "feddhetetlen legyen, mint Isten sáfára; nem akaratos, nem haragos, nem verekedő, nem rút nyerészkedő; hanem vendégszerető, jónak kedvelője, mértékletes, igaz, tiszta, magatürtőztető; aki a tudomány szerint való igaz beszédhez tartja magát, hogy inthessen az egészséges tudománnyal és meggyőzhesse az ellenkezőket." (Titus 1, 7-9.)
  Az őskeresztyén gyülekezetekben fenntartott rend képesítette őket, hogy fegyelmezetten és szilárdan, Isten fegyverzetével felövezve haladjanak előre. A hívők csoportjai, noha nagy területeken voltak szétszórva, valamennyien egy test tagjait képezték. Egy akarattal és egyetértésben munkálkodtak. Ha valamelyik helyi gyülekezetben - mint később Antiókhiában és egyebütt - nézeteltérések keletkeztek, ez nem okozott szakadást közöttük, mert a legfőbb tanácstestület, mely a különböző helyi gyülekezetek kiküldötteiből alakult, volt hivatva a viszályt elsimítani. E testület felelősségteljes irányítása pedig az apostolok és vének feladata volt. Ily módon sikerült szembeszállniuk Sátán mesterkedéseivel; a messze fekvő gyülekezeteket megóvni és egységes eljárásukkal az ellenség terveit meghiúsítani.
  "Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene; miként a szentek minden gyülekezetében." (1. Kor. 16, 33. 34.) Azt kívánja, hogy mint akkor, úgy most is, a gyülekezeti ügyek intézésénél rend és rendszer uralkodjék. Művét alaposan és pontosan kell vezetni, hogy tetszésének pecsétjét rányomhassa. Keresztény kereszténnyel és gyülekezet gyülekezettel kapcsolódjék. Az emberi eszköznek együtt kell működni az istenivel. Minden erőt alá kell rendelni a Szentléleknek, de valamennyi együttesen hirdesse a világnak Isten kegyelmi üzenetét.

 

 
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2017 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 50342
Hónap: 144
Nap: 3