Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az új aranykor küszöbén III.

2011.10.12

 Az összes jóslat azt mondja, hogy 2012. december 21-én világkorszak váltás lesz, megsemmisül a Vaskor és egy új Világkorszak kezdődik. Csillagászati precizitással: 2012. dec.21-én éjfélkor.

Ekkor, az a világkarma ami mostanáig a Vaskort támogatta, vált, és egy másik új világkorszaknak ad lehetőséget.

Hisz miért van az, hogy egészen idáig a Vaskort sehogy sem lehetett eltakarítani az útból, sokan próbálták, a vaskor szörnyű, a nyugati civilizáció válsága legalább 300 éve érződik Európában, és később Amerikában is.

Rengetegen próbáltak elhozni a Vaskor helyébe egy szebb, boldogabb világot! Sikerült eddig? Nem!

Mindenki belebukott. Vagy belehalt, vagy börtönbe került miatta, vagy megkeseredett és abbahagyta.

De miért? Mert az ősi hagyományok azt mondják, hogy a korok váltakozását nem tudjuk befolyásolni, s nem lehet egy kort erőszakkal lezárni és elhozni egy másikat.

Ez körülbelül olyan lenne, mintha én januárban azt mondanám, hogy én nyarat akarok és igenis elhozom a nyarat. Természetesen ilyen nincs.

A tél is, ha úgy vesszük olyan, amíg nem áll be a tavasz, alkalmazkodni kell hozzá és készülni lélekben a tavaszra, de nem tudom elhozni azt, majd ha jön magától, akkor örülök neki és akkor boldog lehetek, de ahogyan kudarcot vall az, aki januárban nyarat akar, ugyanúgy kudarcot vall a Vaskorban az aki el akarja hozni az Aranykort és a Vaskort meg akarja semmisíteni.

Ugyanis ez karma. Mostanáig a világkarma a Vaskort támogatta. Ezért mindenki aki az Aranykort akarta elhozni, elbukott.

Mi történik, 2012. dec.21-én? A világkarma ún. orientációja, iránya fordul…..kihátrál a kozmikus karma a Vaskor mögül, a Vaskor ott marad támogatatlanul, és a világ karma innentől kezdve az új világkorszakot fogja minden erővel támogatni.

Tehát jövőre zárul a Vaskor és nyílik az új Aranykor a Föld számára, a Világ számára.

És ahogy a tél után a nyár is a tavasz átmenetével érkezik, nem egyik napról a másikra lesz mínusz után 30 fok, hanem tavasszal elkezd lassan melegedni, és visszaesésekkel, ingadozásokkal megy át az évszak télből-tavaszba és aztán nyárba.

Szerintetek 2012. dec.21.-étől kezdve minden szuper lesz, lemondanak az elnyomó kormányok, Amerika többé nem akarja lerohanni a riválisait, meg a potenciális piacokat, a katonák elhajigálják a fegyvert és a puskacsövekből galambok fognak kiszállni? Természetesen nem!

Csak egyszerűen megváltozik a világ, innentől kezdve, ha valaki az Aranykorért él, aranykorian viselkedik, valahogy azt fogja tapasztalni, hogy minden sikerül neki.

És azok akik a Vaskort szeretik – egy csomó embertársunk – van ilyen – mert ő a Vaskorból él a Vaskorból húzza a hatalmát, mert neki a Vaskor kényelmesebb, hiszen a Vaskor erkölcstelen. Sok ember számára erkölcstelennek lenni kényelmes. Nincsenek gátlások. Gazdagodhatok, fütyülhetek a másikra, eltaposhatok bárkit. Ilyen a Vaskor.

Más kérdés, hogy a Vaskor végén – milliárdos is lehetek, ha van bennem kellő pofátlanság és arrogancia, de a híd alá is kerülhetek éppenséggel ha úgy hozza a sors. A Vaskor ilyen……

Nem véletlenül, hogy minden országban sarkítódnak a társadalmak. Mindenhol megjelenik a beteges, szinte már elviselhetetlen luxus és a borzalmas, vérforralóan hatalmas szegénység.

És ez mindenhol így van. Nemcsak Magyarországon.

A Vaskor így szabályosan ketté tépi az emberiséget. Lesz egy nagyon-nagyon szűk réteg – akinek nagyon jó a Vaskor – és a környezetszennyezés az klassz, mert olcsóbban lehet így termelni, mint környezet kímélően.

Nagyobb profitot ad.

Vegyszeres földben termesztett növények mennyisége, kb. 200 szorosa annak, mintha mondjuk bio termesztéssel, rákkeltő műtrágyák nélkül, meg egyéb hozam növelő, növekedési hormonok hozzáadása nélkül.

Kérdezték tőlem, hogy ha tudjuk, hogy elpusztul a Földünk és az unokáink egy radioaktív sivatagot fognak itt találni, a gyönyörű kék bolygó helyett, akkor miért vágjuk ki az őserdőket?

Miért öntik az olajat a tengerbe? Miért vadásszák a bálnákat? Miért vegyszerezzük az ételeket?

A válaszom az volt: Gondolj bele, olcsóbb talán bio minőségben termelni valamit, vagy megfelelő szűrőberendezéseket felszerelve termelni, vagy drágább?

Tömegárut, sok-sok terméket, csak környezetszennyezve tudsz létrehozni.

Magyarán a kapitalistának megéri a környezet szennyezés és nem kifizetődő vigyázni Földanyára. Túl drága.

Nem lesz akkora profitja.

Amióta megjelent az iparosodás, azóta szennyezzük hatványozottan a Földet. És amióta profit központúak a piacok.

Tehát a nyarat nem lehet erőszakkal elhozni, amíg még tél van.

Mit lehet tenni? Megvárni a jövő évet, készülni rá, készíteni a szíveinket, lelkeinket.

Van egy szép egyiptomi mondás: „Élj úgy a Vaskorban, minden korok legpusztítóbbikában, mintha számodra sose múlt volna el Ré ideje”

Tehát élj úgy a Vaskorban, mintha Aranykor lenne.

Mikor vagy Vaskori? Ha elfogadod azt a mentalitást amit a Vaskor diktál, pl. jogom van boldogulni egy embertársam rovására. Ez a Vaskor főtétele: Boldog akarok lenni, ha ezért mások boldogtalansága is az ár.

Az Aranykor kulcs gondolata: az együtt, közösen. A nem egymás ellen élni.

Az Aranykor mentalitása: Én akkor vagyok boldog, ha te is. És Te is akkor vagy boldog, ha én is mosolygok. Legyünk boldogok együtt és nem egymás rovására.

Mi lesz Magyarországgal?

Ahhoz, hogy ezt megértsük, ismernünk kell megint csak egy-két ókori próféciát.

Nagyon különös, az ókori próféciák azt mondják, hogy az Aranykor jövetele az nem egy csapásra zajlik, nem általában úgy, hogy az egész Földön mindenhol Aranykor lesz, hanem lesznek olyan országok ahol előbb, jobban látszik az Aranykor és lesz olyan ország, ahol 200 év múlva is még vaskori lesz. Aztán később az is átáll. Tehát nem lesz egyformán világkorszak váltás mindenhol rögtön, szimultán. …

A szentiratok azt mondják, hogy minden világkorszak váltásnál, van egy olyan nép, kultúra, aki annak a világkorszak váltásnak a fáklyája, vezérhajója. Ez annyit jelent, hogy ott történik meg először az átalakulás az új világkorszakra, ezért az a nép mutat példát a többinek.

Annyiból érdekesek az ókori szövegek a magyaroknak, mert 20 próféciából kb. 15 foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy melyik ez a nép. kb. 5 nem foglalkozik ezzel, ezek arra utalnak, hogy zárul a Vaskor és jön az Aranykor és ennyi.

Kb. 15 viszont leírja, hogy hol köszönt be legelőször az Aranykor, ill. leírja, hogy milyen lesz és melyik népen lesz az ún. világ szeme, tehát a vaskor falai hol recsegnek – ropognak és hol dőlnek össze először.

Vishnu Puránából szó szerinti idézet: A szakák népe felébred és viszi a tüzet más földekre is .

Szakák, mi ez? Indológusok talán tudják, szaka alatt, az ókori indiai szövegek a szkítákat értik.

Tehát a szkíták népe viszi máshová is a tüzet, a lélek tüzét.

Egy másik indiai szentirat szó szerint a következőket írja: A szakák ébrednek fel elsőként, ahogy évmilliókkal ezelőtt is ők vitték a fényt.!

Ez megjelenik egyébként babiloni jóslatokban is, itt a következőt mondják: Elsőnek Nimród népe tér magához, utána a többi.

Nagyon izgalmas, nagyon érdekes ez.

Természetesen a Vaskori materializmus erre azt mondja, hogy ezek fantazmagóriák, miért hinnénk egy ókori jóslatnak?! Másrészt tudjuk, hogy évek óta mindent elkövetnek a magyarországi hivatalos tudományban, hogy: Na jól van, de mi hol vagyunk szkíták? Mi finn-ugorok vagyunk.

Itt halász –vadász – madarász szibériai, meg különböző lakosság elemek vannak, és azt mondják, hogy nekünk a legközelebbi rokonaink az ún. szamojédok, akik szibériai eszkimók.

Nem tudom, ki szereti annyira a telet, hogy eszkimónak érezze magát, én talán még sem.

Az is gyanús, hogy ha szamojédek, szibériaiak vagyunk, akkor hogy létezik az, hogy a népdalainkban, népmeséinkben, szimbolikánkban semmi olyan jelkép, vagy állat, vagy növény nincs ami az északi sarkhoz kötődik.

Nem tudom tud-e valaki olyan népmesét, amelyben rozmár szerepel, netán jegesmedve?

Egy csomószor elgondolkodtam, hogy ugye mi van Árpád vezér hátán?: Párduckacagány. Ha belegondolok…. nem jegesmedve prém van a hátán.

Meg egyéb szimbolikán is el lehet gondolkodni, hogy tulipános láda volt vidéken, és nem rénszarvasos, vagy zuzmós láda, a népdal is azt mondja, hogy felszállott a páva és nem azt mondja, hogy felszállott a siketfajd.

A finn-ugor elmélet igazából miért jött létre? Politikai okból, a Habsburgok számára ez volt a legkényelmesebb a levert 1848 után, mert: - szó szerinti idézet egy korabeli jegyzékből, miniszteri utasításból, Haynau adta írásba a különböző beosztottainak, szó szerint idézem:

A magyaroktól örökre el kell venni, a szittya büszkeséget, hogy elfelejtsék végre a lázadozást és megtanulják, hol a helyük. „

A finn-ugor elméletnek ez az oka, mert tudnunk kell, amit mások is tudnak: Ha egy népet tönkre akarsz tenni, meg akarsz semmisíteni, szolgasorba akarsz vetni, egyetlenegy módszer van erre, nem tank, meg atombomba, hanem vedd el a múltját.

Ha egy népnek elveszik a múltját, elvágják a gyökereit, amely az ősi hagyományaihoz vezet, az a nép végtelenül gyönge lesz, önbizalmát veszti, orientációját veszti, és az ilyet ki lehet fosztani, rabszolgává lehet tenni, el lehet pusztítani.

A múlt-talan népnek nem csak hogy nincs hazája, de nincs jövőképe sem. Ezért vették el eredeti múltunk tanításait a Habsburgok és ezért igyekeztek a 20. században is, valahány diktatúra ment keresztül Magyarországon, mind-mind először a múltat próbálta kiszedni a talpunk alól.

Volt olyan ideológiai is, amely nemcsak a magyarok múltját akarta elvenni, hanem úgy általában a népek, az emberiség hagyományait, gondolok itt teszem azt a „ a múltat végképp eltörölni” dalsorra.

Gyerekfejjel, én a kádári korszak végnapjaiban voltam kicsi, amikor először hallottam ezt a dalsort, hogy a múltat végképp eltörölni, hát hogy őszinte legyek, a hideg rázott, de nem a gyönyörűségtől, hanem attól a döbbenettől, hogy ezt senki nem veszi észre?

Hogy ez azt jelenti, hogy a hagyományaimat az ősi világképemet, azt az erőt ami engem, nagymamán –dédmamán keresztül bekapcsol az ősökhöz, azt eltörölni?

Ha rosszindulatú akarnék lenni, azt mondanám – oké, töröljük el annak aki mondja, de minket hagyjanak békén. Ha ők utálják a hagyományaikat akik ezt mondták, hát legyen, lelkük rajta, de hadd válasszuk mi meg, hogy kérjük-e a hagyományainkat, vagy nem.

Gyerekfejjel úgy gondoltam, ha én egyszer nagy leszek, nem mozdonyvezető, vagy táncdal énekesnő vagy ilyesmi akartam lenni, hanem kedves-aranyos vallástörténész, filozófus néni, aki mindent megtesz azért, hogy a hagyományok fontosságára emlékezteti az embereket!

A legendák szerint, minden népnek van egy olyan lelkisége, amely őt bekapcsolja egy világkorszakhoz.

Vannak ennek megfelelően, vaskori népek, ezüstkori népek, rézkori népek és aranykori népek, ez azt jelenti, hogy melyik nép mikor érzi jól magát.

Miért van az, hogy váltakoznak a civilizációk a történelemben? Egyszer Róma virágzik aztán hanyatlik, aztán jön egy másik nép. Egyszerűen azért, mert maguknak a népeknek is van, ugyanúgy, mint az embereknek egy újszülött kora, egy serdülőkora, egy felnőttkora, aztán öregedni kezd és a végén meghalnak.

Egy nép akkor sikeres, amikor olyan világkorszak van, ami az ő lelkiségével azonos.

A vaskorban egy aranykori nép mit tapasztal?

A vaskorban ki a sikeres? Aki vaskori tulajdonságokkal rendelkezik. Lelkiismeretlenül harácsol, hódít, indít gyilkos háborúkat, elpusztít más népeket stb-stb.

Ha olyan népet nézünk, aki aranykori, az ettől borzadni fog, soha nem fog ilyet csinálni.

Ebből következően a Vaskorban, mit fog tapasztalni egy ilyen? Az, hogy állandóan kudarcot vall. Hogy mindenki őt nyomja el, mindenki az ő területét veszi el, hogy mindenki rajta masírozik keresztül, hogy minden háborúból vesztesen jön ki.

Szokták tőlem kérdezni, miért van az, hogy Magyarország, mióta csak…….egy nép, amely annyit szenvedett, szokták tőlem kérdezni, hogy van turáni átok? Miért szenvedett annyit a magyarság? Miért hullott annyi könnyünk? Miért van az, hogy annyi fájdalom van?

Miért van az, hogy már az ókori sumerben gyilkoltak bennünket, már a szkítákat megpróbálták kiirtani.

Mióta bejöttünk ide, csökken-csökken az országunk területe. Keresztül ment rajtuk, török, tatár, habsburg, orosz – mindenki.

Miért van az, hogy azt látjuk, hogy ez a tehetséges, szorgalmas, munkaszerető, kulturált nép – a magyar – egyszerűen hervad, fogy, önbizalmát veszti, területét veszti.

Szinte minden újkori háborút elvesztettünk. Vagy a vesztesek oldalára kerültünk. Miért?

Ez nem azért van, mert ilyen rossz lapjárás van a magyarokra. Hanem, mert a Vaskor egyre alantasabb és ezért csak az a nép sikeres, amelyik vagy alkalmazkodik hozzá, vagy eleve olyan lelkisége van, aminek jó a Vaskor.

A magyar milyen? Soroljuk a tulajdonságait! – Vendégszerető, végtelenül befogadó, az ingét odaadja a vendégnek akkor is, ha neki nem marad, elképesztően önzetlen és segítőkész, szinte már gyermekien naiv, iszonyatosan könnyen becsapható, megvezethető. Idealista, lelkesedő, tud eszmékért hevülni, nagyon sok művészt ad a világnak, nagyon sok felfedezőt.

A magyarnak miben van az ereje, a potenciálja? A száma? Nem, soha. Már az ókorban sem voltak sokan.

Ezért sem szoktam aggódni, hogy kevesen vagyunk, mert az ókorban a szkíták, szintén kevesen voltak. Jó, sokat fogytunk ez tény, de soha nem voltak a turáni népek sokan. A turáni népekre a szaporaság nem jellemző. Ilyen egyszerű a dolog.

A hunok például általában egykéztek, vagy egyséztek. A turáni mivoltunkból adódik, hogy nem vagyunk az a kifejezetten szapora nép, tehát nem a számarányunkban áll az erőnk.

A mi erőnk egyértelműen itt van, az agyunk. Ezt mindenhol elismerik, Amerikában is. az egyetemeken pl. ha hallják, hogy egy ösztöndíjas pályázó magyar, akkor mindenkinek felcsillan a szeme.

Konferenciákon hallom: - Magyar vagy? Jaj, az egy olyan okos nép!

Tehát ilyen a hírünk a világban, és ez igaz is!

És mégis, ilyen elképesztően jó képességekkel rendelkező nép, aki egyben idealista, végtelenül naiv, gyermekien őszinte, nem tud hazudni, elképesztően könyörületes, a kegyetlenséget nem is ismeri.

Például népvándorláskor elég kegyetlenek voltak a népek, mindenki szinte. Akkoriban szokták mondani, hogy a vikingek végig dúlták Európa partvonalát és akármennyire is megszépült később, hogy ezek az aranysisakos legények jönnek-mennek, már kalandfilmekbe való, de akkoriban ez nem volt olyan aranyos és vidám dolog, mert bizony olvastam, hogy a templomokban megerőszakolták az apácákat, legyilkolták a papokat, a polgári lakosságot, nem hogy nem kímélték, hanem általában az volt a forgatókönyv, hogy a férfiakat megölni, a nőket és gyerekeket elhajtani rabszolgának, eladni.

Ebben a korban minden nép ezt csinálta. A szaracénok, vikingek, mindenki.

Egy nép nem.

A magyarnál ritka az olyan szerep, hogy hódítóként vagyunk jelen. Nem vagyunk egy tipikus hódító nép.

Mi például mit gyarmatosítottunk? Semmit.

Max. Horvátországot meg Dalmáciát Szent László alatt, s azóta is, és már akkor a középkorban is a dalmátok azt mondták, hogy soha ilyen boldogok nem voltunk, mint a magyarok uralma alatt.

Jellemző, hogy amikor még gyarmatosítunk is nagy nehezen, akkor sem kizsákmányoljuk, hanem segítjük azt a népet.

Nagyon híres történet a kalandozások idején a Szent Galleni kaland: Megy egy magyar csapat, odaérnek egy német kolostorhoz, német szerzetesek, és a szerzetesek meghallják a hírt, kongatják a vészharangot, hogy jönnek a magyarok…Hú, mindenki megrémül, be a pincébe, mentik az aranyat, mindenki imádkozik. Megérkeznek a magyarok, leszállnak a lóról, előjön a kolostor vezetője az öreg apát, a rendfőnök – és mondják, hogy térdre hullva, remegő szájjal latinul könyörögni kezd, hogy vigyék az aranyat, szedjenek le mindent, csak ne öljék meg az embereket, ne bántsák a testvéreket, a papokat. A krónikaíró a következőt írja: A magyarok csoportjának vezetője leszállt a lóról, s ugyan egy árva kukkot nem értett az öreg pap hadovájából, de annyit látott, hogy könyörög, hogy valamit kér, leszállt a lóról, megölelte az öreg papot, és gyakorlatilag hátba veregetve próbálta nyugtatni. Végre, amikor – félig latinul, félig németül – végre megértették egymást, és mikor az öreg pap kérdezte, aranyat, vagy mit hozzunk ki? A magyarok vezetője azt mondta: – Mit? Verjétek csapra a hordókat és hozzatok enni, mert éhesek vagyunk.Az lett a vége, hogy egy óra múlva a német papok és a magyar hódítók egymást átölelve éltették részben Krisztust, részben a magyarok Istenét és mondják, hogy örök barátságot fogadtak. Másnap a magyarok elmentek, és itt lett vége a kolostor meghódításának.

Híven tükrözi ez a történet is a magyarok általános viselkedését, a néplélektan arra utal, hogy az a nép milyen.

Egy ilyen nép, amelyik így viselkedik hódítóként, - vagy a hunok, hogy a hadifoglyokat szépen haza engedik, vagy a szkíták, ahol, ha az ellenség megsebesül a párviadalban, a szkíta harcos abba hagyja a csatát, és az volt a korabeli hadijog, hogy kísérje azonnal a táltoshoz. …meggyógyítani.

Tehát egy ilyen nép, amelynek ilyenek az erkölcsei, mihez kezd egy Vaskorban?

Ahol, az ilyen tulajdonságokkal minek tűnik? Gyengének. A Vaskorban a gyengének pusztulás a sorsa.

Tehát az, hogy miért olyan peches és miért olyan lejtmenet a történelmünk majdnem 1000 éve, ezért van, mert a Vaskor rezgése idegen tőlünk, merthogy aranykori nép vagyunk.

A Vaskorban ki nyer? Akik jó harcosok, bátor katonák a csatatéren? Nem!

Ez a középkorig így volt, de később a dolgok nem a csatában dőltek el, hanem a tárgyalóasztaloknál, kémkedésben, diplomáciai körmönfontkodásban, ravaszkodásban. A magyar ebben nem jó!

A magyar az olyan, mondjuk vidéken egy alföldi csárdában, hogy ha valakinek gondja van a másikkal, azt mondja, gyere ki a csárda elé, nézz a szemembe és állj ki velem.

Ez a magyar erkölcs nagyjából.

Az aljas módszerek, hogy szemébe mosolygunk, és amikor hátat fordít bordái közé szúrom a tőrt. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.