Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma

2009.05.16
 
„A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma"
Jézus csak negyedik kérésként említette a testi javakért való könyörgést. Földünkön nem a „kenyérkérdés" a legégetőbb kérdés. Legelőször Isten ismeretére van szükségünk, másodszor országa törvényének szívünkbe fogadására és eljövetelének kívánására, har­madszor arra, hogy Isten akarata érvényesüljön életünk minden területén. Ezután szólt Jézus Krisztus arról, hogy „Ami mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma" (Mt. 6:11).
 
NEM MINDEGY, HOGYAN SZEREZZÜK MEG A KENYERET
 
18-19 évesek voltak, és az élet előtt álltak. A két barát közül az egyik így gondolkodott: „Keményen dolgozni fogok, pénzt szerzek, házat építek, szeretnék megházasodni és gyermekeket nevelni. Ha min­denem meglesz, akkor majd foglalkozom könyvekkel, kultúrával, hittel. Előbb azonban biztosítanom kell a megfelelő életkö­rülményeket." A másik fiatal más döntésre jutott: „Szeretném először tisztázni az élet legnagyobb kérdéseit. Legfőképpen Isten léte érdekel. Hivatásomat is ennek szeretném alárendelni."
A hajdani barátok közül az első már nem él. Mintegy negy­venévesen vitte el a szívinfarktus. A másodiknak előbb lett felesége és gyermekei, mint lakása és háza, volt munkahelye, de sohasem vetette föl a pénz. A tisztességgel végzett kenyérkeresetben azonban feleségével egyre inkább összeforrt, közösen tapasztalhatták Isten segítségét, sőt gyermekeik életére is maradandóan hatott a családi légkör, melyben fölnevelkedtek. Környezetük is leolvashatta sor­sukról a jézusi igazságot: „Keressétek először Istennek országát és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.". (Mt. 6:33)
Sokféle út vezet a mindennapi kenyérhez, de végül is mindegyik két alapvető irányba rendeződik. Vannak, akik egyedül magukra számítanak az anyagiak előteremtésében, s vannak, akik Istent hívják segítségül, hogy előbb gondolkodásukat, majd döntéseiket, azután munkavégzésüket tanácsolja és irányítsa, hogy valóban meglegyen a kenyérrevaló.
A Miatyánkban Jézus arra tanított, hogy az életnek erről a fontos területéről ne száműzzük mennyei Atyánkat. Ne úgy gondolkoz­zunk, hogy az istenhit, a vallás az más, a hétköznapokban viszont „a pénz beszél".
A Miatyánk negyedik kérése hatalmas kérés, az egész életet átöleli. Magába foglalja az összes emberi tevékenységet, hiszen Isten mind­annyiunkat munkára teremtett (I. Móz. 2:15). Érinti az anyagiakhoz való viszonyunkat, mivel a mindennapi kenyérre valót pénz segít­ségével vásároljuk meg. A Biblia szerint nem a pénz rossz önmagában, hanem „a pénz szerelme" (I. Tim. 6:10). Majd ez a kérés a „ma" időhatározóval végződik, melyet szintén meg kell értenünk.
A mindennapi kenyér elemi szükségletünk. Vannak emberek, akik fölháborodnak e kérés hallatán. „Ha Isten megteremtett minket és Ő jó, a legegyszerűbb dolog, hogy adja meg a fennmaradásunkhoz szükséges .javakat. Miért kell ezt mindig kérnünk?" - vetik a Miatyánk kérése ellen.
Isten azonban értelmes lényeket teremtett. Mindnyájunktól igényli, hogy az élet egyszerű és bonyolultabb kérdéseiben is tel­jesüljön, hogy „meggondolás őrködik feletted, értelem őriz téged" (Péld. 2:11). Hogy tudatosuljon bennünk: nem mindegy, milyen módon jutunk a mindennapi kenyérhez. Agyondolgozással vagy lopással, ügyeskedéssel vagy mások megkárosításával, avagy együttműködve Istennel. Teremtőnktől nyerve ízletes a falat; keserves izzadság után keserű a kenyér. Salamon király, akinek része volt mindkettőben, pontosan be tudta mutatni a különbséget:
„Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző. Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ád eleget." (Zsolt. 127:1-2)
A Biblia sehol sem tanítja, hogy ne fáradozzunk és dolgozzunk. A Tízparancsolat IV parancsolatából a középkori egyház sajnos törölte azt a félmondatot is, hogy „hat napon át munkálkodjál és végezd minden dolgodat" (II. Móz. 20:9). Pál apostol keresztény gyülekezetet feddett meg azzal, hogy „aki nem akar dolgozni, az ne is egyék" (II. Thessz. 3:10). A 127. zsoltár iménti részlete sem azt hirdeti, hogy fonjuk össze kezünket és tétlenül várjunk, míg a „sült galamb", vagy legalábbis „a mindennapi kenyér" a szánkba esik. Azt viszont mondja, hogy Isten nélkül a munkában sem lesz értelem, a pénzkeresetben sem köszönet. A mindennapi kenyérben sem lesz meg a jó íz. Mert „még az is, hogy az ember eszik és iszik, és jól él az ő egész munkájából, az Istennek ajándéka" (Préd. 3:13).
Vigyáznunk kell tehát arra, nehogy oktalanságba tévedjünk a min­dennapi kenyérrel kapcsolatban. Jó mindig magunk előtt látnunk Isten tanácsait: „Jobb egy teljes marok nyugalommal, mint mind a két maroknak teljessége nagy munkával és lelki gyötrelemmel." (Préd. 4:6)
 
           MIÉRT HALNAK ÉHEN MAIS OLY SOKAN?
 
A „mindennapi kenyér" kifejezés szó szerint a léthez szükségeset jelenti, de a későbbi évszázadok folyamán egészen ellentétes tar­talommal telítették meg, mint ami a Miatyánkból következik. Jézus imádsága azonban nem hagy kétséget afelől, hogy egyedül Isten segítségével szerezhetjük meg kenyerünket, és sosem táplálhatunk bizalmatlanságot iránta, mert Ő ezt meg is adja.
Más szóval: az Istenben bízó ember nem halhat éhen, de még koldussá sem lehet:
„Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé." (Zsolt. 37:25)
Istennek hatalmas ígéretei vannak a mindennapi kenyér bizto­sítására:
„Aki igazságban jár... a magasságban lakozik, kőszálak csúcsa a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy" (Ésa. 33:15-16)
A szegénység megpróbáltatásán viszont bárki - egyén vagy család - áteshet. Gondoljunk a Ruth könyvében leírtakra, Jeruzsálem több ízben is éhező tömegeire, de magára Jézus Krisztusra is, aki a leg­egyszerűbb, legszegényebb módon élt.
Illés idejében a sáreptai özvegyasszony a nagy aszály és szegénység idején felkészült az éhhalálra és ezt mondta: „nincs semmi sült kenyerem, csak egy marok lisztecském van a vékában, és egy kevés olajom a korsóban, és most egy kis fát szedegetek, és hazamegyek, és megkészítem azt magamnak és az én fiamnak, hogy megegyük és azután meghaljunk" (I. Kir. 17:12). Ha a történetet tovább olvassuk, látjuk, mégsem jutott halálra. Isten beváltotta ígéretét, jóllehet a nap huszonnegyedik órájában. Így téve emlékezetessé, hogy mindig és föltétel nélkül bízzunk Benne.
Ma is egyedül Isten ígéretei menthetnek meg a mohó pénz­kereséstől vagy az elszegényedéstől. A Biblia kijelentései erőt adnak - mert Isten szava teremtő hatalom -, hogy ne magunkra nézzünk, hanem a világmindenség Teremtőjére, akinek figyelmét az élet leg­parányibb rezdülése sem kerüli el. Ha Hozzá fordulunk, Isten csodálatosan kezében tartja testi szükségleteink kielégítését. Van, amikor nagyobb falat kenyeret ad, van, amikor kisebbet, mert tökéletesen tudja, mikor-mikor melyikre van szükségünk. Ezért tanulja meg az Istenben hívő ember:
„A hiábavalóságot és a hazugságot messze távoztasd tőlem; szegénységet vagy gazdagságot ne adj nékem; táplálj engem hozzám illendő eledellel. Hogy megelégedvén, meg ne tagadjalak, és azt ne mondjam: kicsoda az Ur? Se pedig megszegényedvén, ne lopjak, és gonoszul ne éljek az én Istenem nevével!" (Péki. 30:8-9)
Külön bibliai könyv - a Goethe által „a világirodalom legszebb elbeszélésének" nevezett Ruth könyve - beszél arról, hogyan jutott a mindennapi kenyérhez két özvegyasszony, Naómi, az idősebb, és Ruth, moábita származású menye. Ezek a történetek nem véletlenül kerültek bele a Bibliába. Máig szóló üzenetük az Isten gond­viselésébe vetett hit alátámasztása.
Ugyanakkor sokan hangoztatnak továbbra is kételyt a mindennapi kenyérrel kapcsolatban, mondván, hogy a XX. század végén napon­ta negyvenezer gyermek hal éhen földünkön. Ártatlan gyermekek, de rajtuk kívül élnek olyan felnőttek is, akiknek a hulladékban kotorászva sem jut mindennapi kenyér. A Föld lakosai egyharmadá­nak nem jut kenyér. Hol van akkor Isten gondviselése?
Az Élelmezésügyi Világszervezet (FAO) az 1970-es években célul tűzte ki az éhínség felszámolását. Az éhínség azonban nőttön-nő, s ma 1,5 milliárd ember - a Föld egynegyede - alultáplált. A világ egyik leggazdagabb államában, az Amerikai Egyesült Államokban több mint harmincmillióan éheznek. Magyarországon az 1990-es évekre - szinte egyik napról a másikra - hárommillió ember élete süllyedt a létminimum alá. Hol van hát Isten gondviselése?
Isten mindig beváltotta ígéreteit. Ma sem könyörtelen vagy részvétlen embermilliók sorsa iránt. A fenti jelenségek döbbenetes dolgokkal szembesítenek.
Isten az emberre bízta a Föld irányítását. Úrnak és nem szolgának teremtett. De az önzés bejövetelével világunk más fennhatóság alá került. Sátán egyre fokozódó uralma juttat az éhhalál szélére tömegeket. Isten sosem nézte tétlenül a gonoszság elburjánzását, mannát hullatott az égből közel hárommillió ember táplálására, amikor a sivatagban nem jutottak kenyérhez. A gonoszság kö­vetkezményeit azonban nem tartóztathatja fel Isten, és éppen az ember érdekében. Ha ugyanis nem szembesülnénk az egész világot egyre erősebben átfogó rossz létével, irtózni sem tudnánk tőle. Lát­nunk kell, hova juttatott bennünket, hogy Sátántól igazán elfor­duljunk.
A bibliai próféciák előre jelezték a világ mostani történelmének „pénzsóvárgását" (II: Tim. 3:2), a mérhetetlen meggazdagodás vágyának elharapódzását (Hós. 4:1-3), ennek nyomán a gazdag rétegek és országok kialakulását (Ésa. 2:12-21 és Jel. 6:15-16), melynek szükségszerű következménye a szegénység és az éhínség. A Föld mezőgazdasága ma 20 milliárd ember táplálására is alkalmas lenne; az éhínség elvitathatatlan oka tehát nem a gazdaság, hanem az erkölcsök állapota.
A földi történelem végső szakaszáról jövendölte Jézus: „Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogymeg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniük. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok, és földindulások min­denfelé. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete." (Mt. 24:6-8)
A bibliai próféciákban tehát szó szerint szerepel a mai súlyos világhelyzetnek ez az eleme is. Nem Isten felelős az éhhalálokért. Amit az ember önmaga megoldhatna, sohasem vállalja át Isten; ez a nevelés megcsúfolása lenne. A rossztól való megszállottság érte el azt a fokot, amikor e szörnyűségek - Isten kizárásával - napról napra előfordulhatnak, sőt sokasodhatnak. Az a Jézus Krisztus azonban, aki a fenti próféciákat kimondta, kész a szabadításra, az egyének éle­tében s majdan a történelemben is. Isten a történelem folyamán „figyelt és hallgatott" (Mal. 3:16). Az idő azonban egyre közelít, melyről más próféciák beszélnek: „Eljön a mi Istenünk és nem hall­gat..." (Zsolt. 50:3); „Abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem [Jézus Krisztus a Bibliában ötször előforduló jelképes megnevezése, a héber szó jelentése: ki olyan, mint Isten?], aki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben." (Dn. 12:1) Jézus Krisztus szabadítóként érkezik majd a Földre, hogy a másik éhhalálát és tönkretevését elnéző és számítgató emberek kezéből kivegye a Föld irányítását, és „elpusztítsa azokat, akik e földet pusztítják" (Jel. 11:18).
 
„ÉN VAGYOK AZ ÉLETNEK AMA KENYERE"
 
Amikor imádkozni tanított Jézus, ebbe a negyedik kérésbe még valamit belefoglalt. Pontosabban nem is valamit, - a mindennapi kenyeret a maga tárgyi mivoltában -, hanem valakit. Ő magát.
A kenyér ugyanis az Ószövetségtől fogva az eljövendő Messiás egyik jelképe volt. A zsidók templomában a hétkarú gyertyatartóval szemben helyezkedett el a szent kenyerek asztala, melyre hetenként tették ki a papok a lepényformájú, friss kenyereket. Mivel a tem­plomban nemcsak a legfőbb cselekmény - a bárányáldozat -, hanem a berendezési tárgyak is a megváltás összefüggéseire mutattak, Jézus joggal azonosíthatta ezeket önmagával és az emberért végzett mun­kájával. Ezért mondta egy ízben, kapernaumi működésének idején:
„Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és életet ád a világnak. Mondták azért néki: Uram, min­denkor add nékünk ezt a kenyeret! Jézus pedig mondta nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha." (Jn. 6:32-35)
A Biblia szerint nagyon fontos, hogy becsületes úton-módon szerezzük meg mindennapi kenyerünket és gondot viseljünk a szűkölködőkről is, legyen figyelmünk a szegényekre, hiszen volt király, aki hamisságaiból a szegényekhez való irgalmasság által szabadult meg (Dán. 4:24). De még ezeknél is fontosabb, hogy naponként részesüljünk „az élet kenyeréből", azaz jézus tanítá­saiból. „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik." (Mt. 4:4) „A lélek az, ami meg­elevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet." (Jn. 6:63)
 
LELKI SZEGÉNYSÉG, MEGELÉGEDÉS, MÉRTÉKLETESSÉG, EGÉSZSÉG
 
Amikor a mindennapi kenyérért imádkozunk, nemcsak testi, hanem lelki javakért is könyörgünk tehát. A testi javak lelkiek nélkül ugya­nis nem áldást, hanem átkot jelentenének számunkra.
Miben áll akkor e kérés teljesedése a hétköznapi életben?
Először is abban, hogy naponta tapasztaljuk a hit erejét magunk és családunk fenntartásában. Lélekben szegényekké kell válnunk, hogy befogadhassuk Isten gazdagságát. A szülő, aki családja körében imádkozik, sosem fogja azt a téveszmét terjeszteni, hogy „az én hatalmam és az én kezem ereje szerezte ezt a gazdagságot" (V Móz. 8:17).
Másodszor: a mindennapi kenyérért fohászkodva az igazi megelégedettség melege járja át a szívünket. Naponkénti hálára nevel ezzel Teremtőnk. Hálásak tudunk lenni minden értékes meglátásért, kapcsolatért, és főleg a lelki kenyér adta erővel kivívott erkölcsi győzelemért. Azért, hogynem idegeskedtünk, türel­metlenkedtünk, háborogtunk, pletykáltunk, indulatoskodtunk Ha viszont ezekből valami mégis megtörtént, komolyabban fordulunk Istenhez, mint addig tettük.
A megelégedésről Pál apostol a következőket mondta:
„Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én meg­tanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek. Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és min­denekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővöl­ködéssel is, a szűkölködéssel is. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít." (Fil. 4:11-13)
Mindannyiunknak napi tanulásra van szüksége ezen a téren ­mint ahogyan az apostolnak is erre volt szüksége. A megelégedett ember azonban a leggazdagabb ember. És a legboldogabb is. „És békés lesz a te időd, gazdag boldogságban, bölcsességben és tudományban: az Úr félelme lesz kincse." (Ésa. 33:6)
Harmadszor: mértékletességet tanulunk a mindennapi kenyérért való könyörgésben.
Sokak számára azért nehéz a mindennapi kenyér előteremtése, mert vágyaikban nem tartanak mértéket. Isten nem a kívánatosra, hanem a szükséges kielégítésére vállalt kötelezettséget. Gyakran lépjük túl a határt az étkezésben is, főleg akkor, amikor „hazug étkek"-kel elégítjük ki étvágyunkat (Péki. 23:3).
Jó példa erre éppen a kenyér. A szépen megsült fehér kenyér egyike a „hazug étkek"-nek. A teljes őrlésű lisztféleségekből és magokból készült kenyérnek van igazán íze, de beltartalma is. Ilyen kenyérreceptet a Bibliában is találunk (Ezék. 4:9-12).
Isten a teremtés hajnalán gondoskodott testi szükségleteink hatékony kielégítéséről (I. Móz. 1:29). Az isteni parancsolatok követése egyszerű, jó, és nem utolsósorban gazdaságos. Amikor a mindennapiért fohászkodunk, gondoljuk végig azt is, vajon értelmünk felügyelete alatt van-e az evés- és iváskultúránk?! Nem tékozlunk, pazarlunk?
Negyedszer: a fentiek követése biztosítja egészségünket. „Le­gyetek jó egészségben" - írta Pál apostol (II. Kor. 13:11/a). „Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek." - mondta János apos­tol. (III. Jn. 2.)
Emeljük fel a táplálkozást is a lelki szintre, és akkor a lelkieket sem alacsonyítjuk majd le a testiekhez!
Mindezt; de nyilván még ennél sokkal többet is magába foglal a Miatyánk negyedik kérése: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma!"

 

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>

Statisztika

Online: 2
Összes: 50507
Hónap: 156
Nap: 7