Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jöjjön el a te országod

2009.05.16
 
„Jöjjön el a te országod"
A „Szenteltessék meg a te neved" kéréshez szorosan kapcsolódik a két következő kérés is, melyek közül az első a „Jöjjön el a te orszá­god". Mint az eddigiekben „az Atya", a „menny", a „név megszen­telése" esetében tettük, most is legelőször a fogalmat kell megértenünk egész pontosan. Mit is jelent az „ország" kifejezés a Bibliában, s ebből következőleg Jézus tanításaiban?
 
AZ ORSZÁG, AHOL A SZERETET TÖRVÉNYÉT ELFOGADJÁK. AZ Ó- ÉS AZ ÚJSZÖVETSÉG
 
Az „ország"-nak fordított kifejezés - a görög eredetiben „basileia" ­szó szerint „uralmat" jelent. Nem alkalmatlan a magyar „ország" szó sem azonban, ha megfelelő értelemben használjuk. Nem annyira körülhatárolt terület megjelölésére, mint inkább arra, ami egy földi országban is összeköti az embereket: a nyelv, a kultúra, az erkölcsi értékek hasonlósága, mely valódi kapcsolatot teremthet közöttük.
Isten azért teremtette földünket, hogy uralma - a szeretet ­érvényesülhessen rajta. A szeretet uralma tartja fenn Isten világ­egyetemét: a szolgálat, a másokért élés törvénye elégíti ki egyedül az élet feltételeit. Ahhoz hogy bárki élhessen, el kell ismernie mások jogát is az élethez.
Az élet uralmára, az élet országára - ami tehát egyenlő a szeretet uralmával és országával - úgy akarta Isten alkalmassá tenni az embert, hogy előbb az egész Földből csak egy körülhatárolt területet, az Édent (görögül a Paradicsomot) biztosította, ami egy földrésznyi terület, a fenti idegen szavak „kert" jelentésében. Isten a maga, és országa jelenlétét tehát elfogadásához kötötte, azaz az emberre nem kényszerítette rá.


Isten azt kívánta, hogy az egész világ a szeretet országa legyen. Mivel azonban szabadnak is teremtette az embert, választása meg­kerülésével nem hozhatta létre Isten a maga országát sem itt a földön. Amikor teremtményére bízta a földet, hogy „művelje és őrizze" (I. Móz. 2:15), „szaporodva, sokasodva, hatalma alá hajtva" (I. Móz.. 1:28), Isten világos programot adott az embernek és a jövendő emberiségnek. Ezt a jó tervet a bűnbeesés - úgy látszott ­tövében metszette el.
A Föld nem Isten országává vált, hanem a beengedett ellenség birodalmává. A bűn évszázadról évszázadra „szétáradt" a világon. Isten az általa teremtett Földön kisebbségbe szorult. Nem túlozunk, ha azt mondjuk, Isten országa lett a Föld legeslegkisebb országa. Területe alig kifejezhetően parányi. Egy-egy ember belső világára, „szív"-ére korlátozódott. Azokra, akik Isten országának alapelvét, a szeretetet és az igazság alapelveit befogadták.
Ha a térképre nézünk, az aprócska országok szinte pontnyi méretűek. Csak az találja meg őket, akí tudja, hogy merre vannak. Nem vonják magukra a figyelmet. Ilyen Európa térképén Andorra, San Marino vagy Liechtenstein.
Lelki értelemben Isten országa is ilyenné vált. A hétköznapok egy-­egy jelentéktelennek látszó megnyilvánulásából tudhatjuk meg, hol található. Egy-egy igaz tekintet, figyelmesség, mosoly árulkodik jelenlétéről. Az Istennel megbékélt szívekben - pár négyzetcen­timéternyi területen - keresheted Isten országát.
Isten egyik öröme ezek a megnyilatkozások és ezek a szívek. Ez a szinte láthatatlan közösség, az ecclesia invisibila, a láthatatlan egyház, amelynek meghirdetésével Jézusa Hegyi beszédet kezdte. Ebben a nyolc jézusi kijelentésben a legnagyobb földi ígéretek vannak jelen azok számára, akik hisznek abban, hogy Isten országa felépülhet az életükben. „Mert Istennek temploma szent: ezek vagytok ti." (I.Kor. 3:17) „De elfő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres az ő imádóiul. Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják." (Jn. 4:23-24)
Isten azonban nem elégedett meg ennyivel. Ő látható országot is kívánt létrehozni a történelemben. Az ecclesia visibilát. Hogy legyen együttes fény is az emberi létezés nagy homályában, főleg a történelem előrehaladó, végső időszakában, amidőn „sötétség borít­ja a földet, éjszaka a népeket" (Ésa. 60:1).
Isten tehát látható országot is alapított, de ennek véghezvitelében sem tagadta meg magát. A láthatót a láthatatlanból hívta elő. Egy igaz ember elhívásából indult Izráel történelme. Ábrahám „nemes szőlővesszejét" plántálta el Isten, hogy szőlőskertje majd dús ter­mést hozzon. (Ésa. 5:2) Nemcsak azért választotta ki a zsidó népet, hogy „megsokasítsa őket" és „földet adjon" nekik - ami a látható ország köré határokat vont, és benne a többi népektől elütő törvényre fektette a társadalmi élet alapjait-, hanem legfőképp azért, hogy „megáldassanak őbenne a föld minden nemzetei" (I. Móz. 12:1-3).
Isten szeretett volna nem csak egyes emberek vezetője, hanem országok királya is lenni. Isten látható, teokratikus államformát is létrehozott a választott nép körében. Csodálatos törvényekkel látta el őket, középpontjukban a Tízparancsolattal. Bírák és próféták sora indult hozzájuk, időről időre Isten végzéséből: tanítani, érvelni, fed­deni, az igazságban nevelni, hogy „tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített" (II. Tim. 3:16-17).
Miért nem teljesítette küldetését az ószövetségi Isten egyháza, a zsidó nép? Miért nem vált áldásul minden népnek? Miért nem vitte el az evangéliumot a föld végső határáig?
Nem azért, mert e nép a zsidó nép volt. Sajnos, minden nép hoz­zájuk hasonlóan cselekedett volna. Az ószövetségi látható egyház, a zsidó nép egész sorsából nem a „zsidón", hanem a „népen" van a hangsúly Azon, hogy a néptömeg sosem tudja megtestesíteni Isten szándékát. Nagy csoda, ha az egyes ember - azon a pár négyzetcen­timéteren - őrzi és fejleszti Isten országát. Tömegek, főleg pedig testi beleszületés által formált tömegek nem képesek akkor sem követni és vezetőjüknek elismerni az Istent, ha Ő tökéletes törvényeket ad nekik, hűséges prófétákat küld hozzájuk és soha nem látott csodákat művel közöttük.
Ha mindezt előre látta Isten, miért választotta ki mégis a zsidó népet?


A fogalomtisztázás érdekében ezt a kérdést is fel kell vetnünk. Hiszen többen gondolkoznak ma is úgy, hogy a zsidó nép csak magának tulajdonította a kiválasztottságot, valójában emögött nem állt Isten szándéka.
Maga a Biblia itt is határozott irányt jelöl ki gondolkodásunk számára. Pál apostol erről a kérdésről ezt mondja: „Mi tekintetben különb hát a zsidó? ...Minden tekintetben sok. Mindenekelőtt, hogy az Isten reájok bízta az ő beszédeit." (Rm. 3:1/a-2) Így áll ez az Ószövetségben is: „Mostan azért, ha figyelmesen hallgattok szavam­ra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem vala­mennyi nép közt az enyéim; mert enyém az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép." (II. Móz. 19:5-6/a)
Félreérthetetlenül isteni kiválasztás volt a zsidó nép kiválasztása, de ismét csak tegyük hozzá: nem a jelzőn („zsidó"), hanem a jelzett szón („nép") van a hangsúly Isten látta előre, hogy egy vegyülékes nép minden tagja nem fogja szívébe fogadni az Ő országa alapelveit. De ezt csak Ó látta, és legfőképpen nem O akarta, hogy így legyen. Isten a szabadság Istene, „ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság" (II. Kor. 3:17). Ezt azonban az emberek általában nem hiszik el. Istent mint hatalmat nézik. Ha Isten nem választja ki Izráelt és ezerötszáz évig nem küzd érte, hogy küldetését teljesítse: senki nem hitte volna el előre, hogy magának Istennek sem fog sikerülni egy nép megjob­bítása, „megszentelése". Istennek végig kellett követnie és küzdenie ezt a hatalmas történelmi időt, hogy láthassuk: nem Őmiatta nem jöhet létre e földön a látható Isten országa. Ő ezt nagyon is akarná, akár a beleszületéssel pusztán testi lényénél megkülönböztetett nép esetében is. Még inkább akarná a lelki kiválasztottságon - felnőttko­ri döntésen és keresztségen alapuló - újszövetségi egyház esetében is. „Hányszor akartam a te üdvösségedet..." De hogyan is folytatódik ez a fájdalmas jézusi mondás, melyet Jeruzsálem felett sírva jelentett ki? „...de te nem akartad." (Mt. 23:37)
Isten nemcsak az igazság és szeretet, de a ssabadság Istene is, ha valaki végképp nem akar valamit, nem használ kényszerítő eszközöket gondolkodása vagy akarata megtörésére. Az igazság, a szeretet, a szabadság tovább működik, lehetősége változatlanul fennáll, az elzárkózó emberi szív azonban a saját életében hatásta­lanná teheti.
S akkor még egy utolsó kérdés: Isten lemondott ezután a látható Isten országáról? Az ószövetség kudarca után mit ígér az újszövet­ség?
Nem, Isten sem a múltban, sem a jelenben nem szenvedett vereséget. Mert az ószövetségi egyházban is támasztott „szent maradék"-ot (Ésa.4:2), az újszövetségi egyház pedig már nem beleszületésre, hanem felnőtt emberek személyes, hitbeli döntésére épül. Nem testi szövetség (körülmetélkedés) az alapja, hanem a lelki újjászületés (megtérés). Igaz, a hitszövetségből sem mindenki kerül ki győztesen: itt is csak a maradék végzi el Isten terveit (Jel. 12:17). Isten tervei azonban valóra válnak, anélkül, hogy bárki szabadsága csorbát szenvedne.
Valóra válnak - de nem ennek a földi történelemnek a keretein belül. Itt sajnos nem mindenki akar megjobbulni és az élet számára méltóvá válni. Akárhogy akarja is ezt Isten, csak kevesek enge­delmeskednek az evangéliumnak. Isten nevét kevesen szentelik meg. Azoknak, akik a Miatyánk első kérését hittel hallatják nap nap után, azt tanácsolja Jézus, hogy imádságaikban lépjenek tovább, és fohászkodjanak azért, hogy Isten országa minél előbb eljöhessen. Hogy emberszívekben végleges döntés formálódjék Isten országa alapelvei mellett, és ahogy előre halad a történelem, Istennek joga lehessen lezárni azt és új történelmet nyitni, „melyben igazság lakozik" (II. Pt. 3:13).
De hol van ez az ország? És mire tanított még Jézusa Miatyánk második kérésével, így imádkozva: „Jöjjön el a te országod!"
 
                          ISTEN ORSZÁGA MINT JELENVALÓ
 
Egy ízben Jézusnak feltettek egy kérdést Isten országáról, melyre meghökkentő választ kaptak.
„Néhány farizeus Jézushoz jött, és megkérdezte, mikor jő el az Isten országa (Lk. 17:20). Több mint három év eltelt, amióta Keresztelő János üzenete kürtszóként hangzott mindenfelé az országban: Elközelített a mennyeknek országa (Mt. 3:2). Mindeddig a farizeusok semmi jelét nem látták az ország megalapításának. Sokan, akik elutasították Jánost, és lépten-nyomon szembeszegültek Jézussal, rossz-indulatúan mondogatták, hogy küldetése kudarcot vallott.
Jézus így felelt: »Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: Íme itt, vagy: Íme amott van; mert íme az Isten országa tibennetek van.« (Lk. 17:20-21) Isten országa a szívben kezdődik. Ne itt vagy ott keressétek földi hatalmának, eljövetelének megnyilvánulását." (E. G. White: Jézus éltíe, Bp., 1989. 426.1.)
Jézusnak ezek a szavai jogosítanak fel rá, hogy Isten országáról mint jelenvalóról beszéljünk Aki gondolkodásában elfogadja a Biblia tanításait, lelkében meghódol Isten és törvénye előtt, annak „elméjébe és szívébe Isten beleírja a maga törvényeit" (Zsid. 10:16). Megtérés és keresztség által mindenki Isten országa polgárává vál­hat. Isten országa mindig is szerveződött a földi történelemben és ma is láthatatlanul szerveződik. Határa az egész föld, meghívottja minden ember, ahogy Jézus a nagy vacsora és a királyi menyegző példázataiban szemléltette (Lk. 14:14-24, Mt. 22:1-14).
Isten országa polgárai természetszerűleg polgárai egy-egy adott földi országnak is, melybe beleszülettek, tisztelik törvényeit, míg azok Isten törvényével nem helyezkednek szembe, de újjászületésük révén „Isten országát és annak igazságát" hordozzák magukban (Mt. 6:33). Láthatatlan ez a közösség, ahogy emberi szem számára alig láthatók a szív indítékai és vágyai is. Isten földi művében, az igazi hívő közösségekben sem tartozik mindenki, mindenkor ehhez az országhoz. Jézus tizenkét tanítványa közül is az egyik áruló lett, egy másik időleges tagadója. Csupán a búza és a konkoly szétválasztása nyomán, Krisztus ítéletével válik egészen bizonyossá, hogyki fogad­ta el önmaga számára Isten országát és használta föl kegyelmének erejét.
Jézus kérésében - ,jöjjön el a te országod" - benne szerepel, hogy imádkozzunk Isten országa megszületéséért és tartós jelenlétéért a szívünkben és mások szívében. Imádkozzunk, hogy hűséges építői és munkatársai lehessünk. A „szenteltessék meg a te neved" után egyre mélyebben és gyakorlatiasabban küzdjünk azért, hogy Isten titkaink sáfárai lehessünk (I. Kor. 4:1).


„Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentomot vetettem, de más épít reá. Ki-ki azonban meglássa, mimódon épít reá. Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus. Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdor­ját épít rá erre a fundamentomra; kinek-kinek munkája nyilván lé­szen: mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi. Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Őmaga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül. Nem tudjátok-e, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti." (I. Kor. 3:9-17)
Ebből azonban következik, hogy Isten országa majdan láthatóvá is válik, s akkor kiderül, hogy a magunk megjobbulása közben milyen felelősséggel fordultunk másokhoz és dolgoztunk értük. Mara­dandó eredményekre jutottunk-e, vagy sem (Zsolt. 90:1(r17 és II. Pt. 1:11).
 
                        ISTEN ORSZÁGA MINT ELJÖVENDŐ
 
Földi küldetése idején Jézus egyszerre említette Isten országát mint jelenvalót és mint eljövendőt. Mindkét értelem képviseletet nyert már az Ószövetségben, csupán azért hangzott újdonatújan sok hall­gatójának - így a farizeusoknak a - fülében, mert a prófétai írások magyarázatát a felismerhetetlenségig eltorzították. Az eljövendő Isten országára például Jézus több ízben is egyenes visszaidézésben hivatkozott, fogalmát Dániel próféta könyvéből kölcsönözve (Mt. 24:15, vö. Dán. 9:27, 12:11, ez utóbbival még: 7:25). Dániel könyve első két vázlatpróféciájában már szemünk elé kerül a nagy ígéret: hogy a hatalomért marakodó földi országok történelme végén, amikor Jézus eljön, „...támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át, hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké" (Dán. 2:44). „Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szemei népének; az ő országa örökkévaló ország, és minden hatal­masság néki szolgál és engedelmeskedik." (Dán. 7:27)
Isten legfenségesebb ígéretei közé tartozik a bűntől megtisztított és újjáteremtett Földön a valóban az élet törvényeit tiszteletben tartó emberek közösségének megalapítása. Az az ígéret, hogy noha most nem a szelídeké a Föld, de majd a „szelídek öröklik a földet és gyönyörködnek nagy békességben" (Zsolt. 37:11).
Távozása előtt is ezzel biztatott Jézus: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, meg­mondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és ma­gamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek." (Jn. 14:1-3)
Isten országa most névtelenül, nyomorgattatva él és készülődik a teremtés és megváltás Urának fogadására. Így azonban valóban elvá­lik, kik szeretnének tartozni hozzá. Kikben van hit, szeretet, reménység, hogy mindvégig kitartsanak.
„De aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül." (Mt. 24:13) „Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson." (II. Pt. 3:9)
Az „Isten országa" két bibliai értelméből azonban komoly következtetés is adódik. Ez pedig az Istenben hívő emberek tisztét, tisztségét érinti.
 
                                      A HÍVŐ EMBER ÉLETE
             AZ EGYETEMES PAPSÁG KÜLDETÉSE
 
Az fohászkodik a maga valóságában Isten országa eljöveteléért, aki megtanult tenni is érte, küzdeni, fáradozni, hogy lelkében jó tápta­lajra hulljanak az Ige magvai, s hogy mások is befogadják Isten beszédét „nem úgy, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (aminthogy valósággal is az)" (I. Thessz. 2:13). Isten országáért éppúgy fáradozni kell, mint az emberek országaiért. A különbség csupán annyi, hogy „a népek tűznek építenek, és a nemzetek a hiábavalóságnak fáradoznak" (Hab. 2:13/6), Isten orszá­ga viszont „örökkévaló ország" (Dán. 7:27), ezért „munkátok nem hiábavaló az Úrban" (I. Kor. 15:58).
Pál apostola versenyfutáshoz hasonlította a keresztény ember hitharcát. Leírása a „mindenben magatűrtető" és „nem bizonytalan­ra futó és levegőt vagdosó" hívő lélekről az idők végéig érvényes. A keresztény evangelizációban „mindeneknek mindenné kell lennünk, hogy minden módon megtartsunk némelyeket" (I. Kor. 9:24-26 és 22).
Jézus félelmetes összefüggésekkel teljes példázatban tárta fel, hogy még tanítványai közül is sokan milyen keveset tesznek országa eljöveteléért, amit pedig emberileg is „siettetni lehet" (II. Pt. 3:12/a, helyesbített fordítása szerint). Ez a hamis sáfár példázata (Lk. 16:1-13). Ebben Jézus nem a hamis magatartást engedélyezte, csupán párhuzamot vont „e világ fiainak" önző célok érdekében kifejtett serénykedése és Isten országa fiainak gyönge aktivitása között. Hogyan nézhetik el a magukat hívő embereknek nevezők a gyülekezet közönyét a szenvedő, megnyomorított világ hátterén? Miért nem segítenek az Ige képviseletével, együttérző életük példájával? Ki veszi végre tudomásul, hogy másokért való munkára váltott meg Isten, nem vallásoskodó önelégültségre? Ki veszi komolyan a Bibliának minden egyes, így az erre a területre vonatkozó szavait? Az egyetemes papság elvét, mely szerint: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartás­ra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket: Akik haj­dan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok. Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóz­tassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek. Magatokat a pogányok közt jól viselvén, hogy amiben rágalmaznak titeket mint gonosztévőket, a jó cselekedetekből, ha látják azokat, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján." (I. Pt. 2:9-12)


Vagy ki vallja, hogy Jézus missziós parancsolata minden egyes megtért keresztényre vonatkozik? Hogy nem csupán szolgálattevők állnak majd ezen a mérlegen Isten ítélőszéke előtt, hanem minden egyes gyülekezeti tag, nagy és kicsiny egyaránt, hiszen az áll a mis­sziós parancsolatban, hogy „Elmenvén azért, tegyetek tanít­ványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak, és a Szent Léleknek nevében. Tanítván őket, hogy megtart­sák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!" (Mt. 28:19-20) Az ember csak másokért élve lesz több és egészséges gondolkozású. Társas létre vagyunk teremtve, nem a világból való kivonulásra. Függetlenségre, de nem szenvtelenségre.
Aki ezeket a felhívásokat szívére helyezi időbeosztásában, napi- és hetirendjének kialakításában, az imádkozik azért életével is, hogy „jöjjön el a te országod".


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2017 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 50342
Hónap: 144
Nap: 3