Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Munka a pogányok között

2009.05.16

 ...  Az apostolok azonban nem engedték magukat misszióútjuktól eltéríteni, mivel sokan fogadták el Krisztus evangéliumát. Minden irigység, ellenállás és előítélet ellenére, folytatták működésüket, "bátran prédikálván az Úrban, ki bizonyságot tesz vala az ő kegyelmének beszéde mellett és adja vala, hogy jelek és csodák történjenek az ő kezeik által." Az isteni jóakarat ezen megnyilatkozása mély benyomást keltett mindazokban, kik nem zárkóztak el jobb meggyőződésük és lelkiismeretük elől. Így növekedett a megtértek száma.
  Amilyen mértékben növekedett az apostolok által hirdetett üzenet népszerűsége, annál inkább irigykedtek és gyűlölködtek a hitetlen zsidók. Elhatározták, hogy azonnal véget vetnek Pál és Barnabás működésének. Hamis és túlzott jelentésekkel akarták megfélemlíteni a felsőbb hatóságokat, hogy az egész várost a lázadás veszélye fenyegeti. Azt híresztelték, hogy nagy tömeg csatlakozott az apostolokhoz. Úgy állították be működésüket, hogy titkos és veszedelmes dologra készülnek.
  E vádak alapján a hatóság néhányszor beidézte az apostolokat; védekezésük azonban olyan világos, értelmes volt és tanaikat oly nyugodtan és érthetően magyarázták, hogy nagy rokonszenvet keltettek. Annak ellenére, hogy a hamis vádak következtében, melyeket az apostolokról terjesztettek, a hatóságok előítélettel viseltettek irántuk, elítélni még sem merték őket. Belátták, hogy Pál és Barnabás tanainak célja az, hogy az embereket erkölcsös és törvénytisztelő polgárokká tegyék. Az erkölcsiség és a rend csak javulhat a városban, ha az apostolok tanait elfogadják.
  Az ellenállás, melybe az apostolok ütköztek, az igazság üzenetét csak még inkább a nyilvánosság elé tárta. A zsidók belátták, hogy az új tanítók működésének megakadályozására irányuló fáradozásuk még több hívet szerez az új hitnek. "De a városnak sokasága meghasonlék; és némelyek a zsidók mellett, mások pedig az apostolok mellett valának."
  A dolgok ilyen fordulata a zsidó vezetőket felbőszítette. Elhatározták, hogy céljukat erőszakos eszközökkel is elérik. Sikerült nekik a tudatlan és lármás csőcselék legalantasabb szenvedélyeit felkelteni, zendülést előidézni; ezt úgy állították be, hogy az apostolok tanításának eredménye. Remélték, hogy ezen hamis vádjukkal megnyerik a hatóság segítségét szándékuk keresztülviteléhez. Eltökélték, hogy az apostoloknak nem adnak alkalmat a védekezésre, hanem felhasználják a tömeget, hogy Pált és Barnabást megkövezzék és így véget vessenek működésüknek.
  Barátaik - nem a hívők közül valók - figyelmeztették az apostolokat a zsidók rosszindulatú szándékára és rábeszélték őket, hogy ne tegyék ki magukat céltalanul a csőcselék dühének, hanem meneküljenek, hogy megmentsék életüket. Így tehát Pál és Barnabás titokban elhagyták Ikóniumot és a hívőkre bízták a műnek ideiglenes vezetését. Nem távoztak el végleg. Szándékuk volt visszatérni, mihelyt az izgalom elül, hogy azután megkezdett munkájukat befejezzék.
  Isten igaz követőinek minden korszakban és minden országban elkeseredett ellenállást kellett elszenvedniük azok részéről, akik szándékosan vetették el a mennyei világosságot. Az evangélium ellenségei látszólag gyakran diadalt arattak, mikor alakoskodásuk és hazugságuk következtében ajtók zárultak be, amelyeken át Isten követei bejuthattak volna. Azonban ezek az ajtók nem maradhattak örökre zárva. Amikor az Úr szolgái nemsokára visszatértek, hogy munkájukat ismét felvegyék, hatalmasan közbenjárt érettük és képesítette őket, hogy neve dicsőítésére emlékművet állítsanak.
  Amikor az apostolokat Ikóniumból kiűzték, a lykaóniai Listrába és Derbébe mentek. Ezekben a városokban főként pogányok laktak. Legtöbbjük babonás ember, kik közül azonban néhányan hajlandók voltak meghallgatni és elfogadni az evangéliumot. Az apostolok tehát elhatározták, hogy itt és a környéken munkálkodnak majd, mert remélték, hogy megszabadulhatnak a zsidós előítélettől és az üldözéstől.    
  Listrában nem volt zsinagóga, noha a városban lakott néhány zsidó. Listra sok lakója a Jupiternek szentelt templomban imádkozott. Amikor Pál és Barnabás a városba érkeztek, maguk köré gyűjtötték a lakosságot, hogy előttük az evangélium világos igazságait fejtegessék. Sokan megkísérelték, hogy ezeket a tanokat a Jupiter imádásánál gyakorolt babonás szertartásokkal összekössék.
  Az apostolok azon fáradoztak, hogy ezekkel a bálványimádókkal megismertessék az Istent, a Teremtőt és a Fiút, mint az emberiség Üdvözítőjét. Figyelmüket először Isten csodálatos műveire irányították: a napra, a holdra, a csillagokra. Arra a csodálatos rendre és szabályszerűségre, mellyel az évszakok váltakoznak. A hatalmas, hóval borított hegyekre és a magas fákra; a természet egyéb csodáira, melyek olyan bölcsességről tanúskodnak, amely felülmúlja az ember fogalomvilágát. Ez az utalás a Mindenható műveire, a pogányok elméjét arra igyekezett irányítani, hogy gondolkozzanak a Világegyetem hatalmas Uralkodója felett.
  Miután az apostolok megvilágították a Teremtőre vonatkozó alapigazságokat, beszéltek a listraiaknak Isten Fiáról, ki a mennyből alászállott a mi földünkre, mert szerette az embereket. Beszéltek életéről és munkálkodásáról; arról is, hogy elvetették Őt azok, kiket megmenteni jött; beszéltek kihallgatásáról, keresztre feszítéséről, feltámadásáról és mennybemeneteléről, majd mennyei közbenjárói tevékenységét is említették. Így prédikálták az evangéliumot Listrában Pál és Barnabás, Isten Lelkének ereje által.
  Amikor Pál egy ízben ismét beszélt a népnek Krisztus csodatételeiről, hogy Ő a betegeket és szenvedőket meggyógyította, a hallgatóság soraiban észrevett egy nyomorékot, ki szemeit erősen rászegezve, hittel szívta be szavait. Pál mélységes részvétet érzett ezen nyomorék iránt, akiről látta, "hogy van hite, hogy meggyógyul." A bálványimádó tömeg jelenlétében megparancsolta a nyomoréknak, hogy álljon fel egyenesen a lábaira. A nyomorék eddig mindig ülőhelyzetre volt kényszerülve, most azonban azonnal engedelmeskedett Pál parancsának és - életében először - felállott lábaira. A hitnek e tettre váltása olyan erőt árasztott rá, hogy ő, aki olyan sokáig nyomorék volt, "felszökött és járt".
  "A sokaság pedig mikor látta, amit Pál cselekedett, felkiálts, likóniai nyelven mondván: Az Istenek jöttek le mihozzánk emberi ábrázatban." Ez az állításuk egyik hagyományukból eredt, mely szerint az istenek időnként meglátogatják a földet. Barnabást az istenek atyjának: Jupiternek nevezték el, tiszteletreméltó külsejéért, méltóságteljes magatartásáért, szelídségéért és jóságáért,  amely vonásaiból sugárzott. Pált Merkuriusznak tartották, "minthogy ő volt a szóvivő"; buzgó volt és élénk, ékes szavakkal intette, figyelmeztette őket.
  A listraiak égtek a vágytól, hogy hálájukat kifejezzék. Rábeszélték tehát Jupiter templom papját, hogy az apostoloknak áldozatot mutasson be. Erre "felkoszorúzott bikákat hajtva a kapukhoz és a sokasággal együtt áldozni akar vala." Pál és Barnabás, kik visszavonulva magányt és nyugalmat kerestek, mit sem vettek észre ezekből az előkészületekből. Nemsokára azonban felhívta erre figyelmüket a hangos zene és a nagy tömeg zajos lelkesedése, mely a ház elé érkezett.
  Miután az apostolok meggyőződtek az összesereglett nép szándékáról, és az azzal összefüggő nagy izgalomról, "köntösüket megszaggatván a sokaság közé futamodónak", remélve, hogy őket tervüktől eltéríthetik. Pál éles és átható hangon, mely túlharsogta a nép kiáltozásait, igyekezett a figyelmet felhívni és midőn a zajongás hirtelen elhallgatott, így szólott: "Férfiak, miért mívelitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló természetű emberek vagyunk és azt az örvendetes izenetet hirdetjük néktek, hogy e hiábavalóktól az élő Istenhez térjetek, ki teremtette a földet, a tengert és minden azokban valókat. Ki az elmúlt időkben hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni, jóllehet, nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jóltevőnk volt, adván mennyből esőket és termő időket nékünk és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket."
  Tekintet nélkül az apostolok határozott kijelentésére, hogy ők nem mennyei lények, és Pál igyekezete ellenére - mellyel a nép gondolatait az igaz Istenre óhajtotta irányítani, mint egyedüli Lényre, kit megillet a dicsőítés -, majdnem lehetetlen volt e pogányokat szándékuktól eltéríteni, hogy áldozatot mutassanak be. A lakosság erősen hitte, hogy ezek az emberek tényleg istenek, és lelkesedésük annyira felfokozódott, hogy nem kívánták tévedésüket belátni. A jelentés szerint a sokaságot "nagy nehezen lecsendesíték".
  A listraiak ragaszkodtak állításukhoz: saját szemükkel látták az apostolok csodatevő erejét. Hiszen látták, hogyan állt lábra az a nyomorék, aki sohasem tudott járni és íme teljes erőnek és egészségnek örvend. Csak hosszas fejtegetés és beható magyarázat után tudták megértetni velük küldetésüket: hogy ők a menny Istenét és annak Fiát, a nagy Orvost képviselik. Csak így sikerült Pálnak és Barnabásnak visszatartani a népet szándékának megvalósításától.
  
  Pál és Barnabás listrai tevékenysége hirtelen megakadt bizonyos "antiókhiai és ikóniumi zsidók" gonoszkodása következtében. Ezek tudomást szereztek az apostoloknak a lykaóniaiak között elért eredményeiről és elhatározták, hogy utánuk mennek és kiüldözik őket onnan is. Listrába érve, csakhamar sikerült nekik a népet is ugyanolyan gyűlöletre ingerelni, mint amilyen őket fűtötte. Rágalmakat hintettek róluk szerteszét és cselekedeteiket félremagyarázták; így elhitették azokkal, akik előbb Pált és Barnabást még mennyei lényeknek tartották, hogy a valóságban rosszabbak a gyilkosoknál és halált érdemelnek.
  A listraiak csalódása, hogy az apostolok tiltakozása miatt nem mutathattak be nekik áldozatot, alapját vetette szenvedélyes gyűlöletüknek, amellyel Pál és Barnabás ellen fordultak. Gyűlöletük oly nagy volt, mint előbbi lelkesedésük, mikor Istenként ünnepelték őket. A zsidók által fellázítva, kezet akartak emelni az apostolokra. A lázítók azt is lelkükre kötötték, hogy ne adjanak alkalmat Pálnak a beszédre, mert - mint mondották - ez esetben a népet megbabonázza.
  Az evangélium ellenségeinek csakhamar alkalmuk nyílt gyilkos szándékuk megvalósítására. Miután a listraiak engedtek a gonosz befolyásnak, sátáni düh lett úrrá rajtuk. Megragadták Pált és irgalmatlanul megkövezték. Az apostol azt hitte, hogy elérkezett a vége. Élénken lelki szemei előtt látta István mártírhalálát, és elgondolta, hogy milyen kegyetlen részt vett abban. Sebektől elborítva, a fájdalomtól ájultan rogyott a földre. A felizgatott csőcselék pedig "kivonszoló a városból, azt gondolván, hogy meghalt."
  Ebben a sötét és súlyos órában a Pál és Barnabás munkálkodása következtében Jézushoz megtért listraiak tömege hű és állhatatos maradt. Az esztelen ellenállás és ellenségeik kegyetlen üldözése csak megerősítette ezen hűséges atyafiak hitét. Ezt bizonyította részvétük, ahogy fájdalmas megilletődéssel állták körül Pál apostol holtnak vélt testét.
  Milyen nagy volt azonban csodálkozásuk, amikor az apostol jajgatásuk közben egyszerre csak felemelte fejét és Istent dicsőítve felállt! Isten szolgájának ezt a váratlan talpra állását az isteni hatalom újabb csodájának tekintették. A menny pecsétjének, mellyel új hitükben erősítette meg őket. Kimondhatatlan öröm töltötte el őket és a hit újabb erejével dicsőítették Istent.
  Az apostol szenvedéseinek szemtanúi között, a Listrában megtért csoportban volt egy fiatalember, aki később Krisztus kiváló munkásává lett és megosztotta az apostol úttörő munkájának fáradalmait és örömeit a nehéz misszióterületeken. Ez a fiatalember Timótheus volt. Mikor Pált a városból
  
  kivonszolták, ez a fiatal tanítvány is, többedmagával, körülállta az apostol látszólag élettelen testét. Majd láthatta, miként állt talpra az apostol és noha teste zúzott és vérrel áztatott volt, mégis Istent dicsőítette, amiért Krisztusért szenvedhetett.
  A megkövezést követő napon az apostolok Derbébe mentek, ahol áldásosan tevékenykedtek. Igen sok lélek fogadta el Krisztust Üdvözítőjéül. "Hirdették az evangéliumot annak a városnak és sokakat tanítványokká tettek." Azonban sem Pál, sem Barnabás nem tudott úgy határozni, hogy a munkát addig máshol vegyék fel, amíg meg nem erősítették azoknak hitét, akiket egy időre magukra kellett hagyniuk oly helyeken, ahol előzőleg már működtek. Ezért anélkül, hogy a veszélyektől visszariadtak volna, újból "megtérének Listrába, Ikóniumba és Antiókhiába, erősítve a tanítványok lelkét, intvén őket, hogy maradjanak meg a hitben". Sokan tették ki magukat üldözésnek és gyalázatnak, amiért az evangélium örömhírét elfogadták. Az apostolok igyekeztek tehát ezeket a hitben megalapozni, hogy a már végzett munka maradandó is legyen.
  Az újonnan megtértek lelki növekedésének előmozdítása és biztosítása érdekében az apostolok gondoskodtak arról, hogy szabályszerű gyülekezeti rendet tartsanak fenn. Ezért minden helyen, Lykaóniában és Pisadiában, ahol hívők laktak, előírás szerint gyülekezeteket alakítottak. Minden gyülekezetben tisztviselőket rendeltek. Áttekinthető és célszerű rendszert vezettek be, hogy szabályozzanak minden dolgot, ami a hívők lelki jólétét érinti.
  Ez megegyezett azzal az evangéliumi tervvel, mely szerint mindannyian, kik Krisztus hívői lettek, egy testületbe tömörüljenek. Ennek betartására Pál apostol egész tanítói munkássága alatt nagy figyelmet szentelt. Ha munkája következtében bárhol Krisztust Megváltóul fogadták el a lelkek, kellő időben gyülekezetté szervezte őket - ha a hívők száma csekély volt is. Ezáltal tanultak meg a keresztyének egymáson segíteni, emlékezvén Jézus ígéretére: "Mert ahol ketten, vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Máté 18, 20.)
  Pál ezekről a megszervezett gyülekezetekről sem feledkezett meg. Törődött velük. Bármilyen kicsi volt is az ilyen csoport, állandóan gondozta őket. A kisebb gyülekezeteket még féltőbb gonddal őrizte, jól tudván, hogy ezek különös figyelmet igényelnek. A tagoknak alaposan meg kell gyökerezniük az igazságban és tanítást kell kapniuk, hogy komolyan és önzetlenül fáradozzanak a környezetükben élő emberekért.    
  Pál és Barnabás, embertársaikért végzett missziómunkájukban igyekeztek Krisztus példaadó áldozatkészségét, hűségét és buzgalmát követni. Körültekintő, serény és fáradhatatlan munkájukban nem törődtek saját kívánságaikkal vagy kényelmükkel, hanem izzó vággyal és lankadatlan szorgalommal hintették az igazság magvát. Tekintettel voltak arra is, hogy az evangélium elfogadóit olyan gyakorlati tanításban részesítsék, melynek értéke felmérhetetlen. Ez, az evangélium fontosságát megillető komoly és istenfélő lelkület, maradandó hatással volt az új tanítványokra.
  Az első misszióút gyorsan befejeződött. Az apostolok az újonnan megszervezett gyülekezeteket az Úr oltalmába ajánlva, elmentek Pámfiliába, "és miután Pergátian hirdették az igét, lemenének Attáliába. És onnét elhajózának Antiókhiába."

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.